2017 - 2018. TANÉV

Prohászkás diákok sítábora Gosau síparadicsomában

Niederland Zsófia és Horváth-Hutás Rita tanárnők nagy örömünkre hagyományteremtő szándékkal sítábort szerveztek számunkra az idei tanévben. Már nagyon izgatottan vártuk az indulást, többször is egyeztettünk a részletekről. Sokan közülünk kezdőként jelentkeztek a táborba, hiszen tanáraink biztosítottak arról, hogy jól felkészült oktató foglalkozik majd velünk a táborozás ideje alatt...

Böjtelő hava az óvodában

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe:
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján iskolánk kápolnájában József atya megszentelte a gyermekeink, dolgozóink gyertyáit. Erre a napra a hét folyamán minden csoportban készültek. A gyertya köré gyertyaszoknyát ragasztottak, amit más-más technikával díszítettek. Minden csoportban figyelték az ide-oda táncoló, az ég felé nyújtózkodó gyertyalángot...

Kedves prohászkás Szülők és Diákok, kedves Óvodások!

Február 7-én reggel ajándékokkal megrakott autókkal indultunk diákjaimmal szokásos farsangoló körútunkra, melynek első állomása idén is a győri kórház ápolási osztálya volt. Az idős és beteg embereket meghatotta  a gyermekek éneke és jókedve, mi pedig a nagy pelyhekben hulló hó láttán még nagyobb kedvvel énekeltük télkergető dalainkat. A tánc, a sok vers és ének – ha rövid időre is – feledtette velük a sok fájdalmat és a hétköznapok egyhangúságát.

Prohászka farsang 2018

Az idei gimnazista farsang témája a mesevilág volt. Az osztályok ebben az évben is kitettek magukért, s rendkívüli előadásokat láthattunk.
A győri Face Team, akrobatikus kosárlabda csapat is eljött iskolánkba egy meglepetés produkció erejéig mindenki nagy örömére, illetve a 11. évfolyam kisfilmje is fergetegesre sikeredett a visszajelzések alapján.

Farsang az alsó tagozaton

Hagyományinkhoz híven idén is megrendeztük az alsósok farsangi mulatságát az iskolában.
A délután egy rövid műsorral kezdődött, melyet a 3.A osztály tanulói adtak elő. Télűző versekkel, dalokkal, a régi bálok hangulatát felidéző táncokkal kedveskedtek nekünk. Végül pedig a bál hercegének és párjának az „engedélyével” megkezdődött a vigadalom.

Oldalak