20. Fertő tó kerülő bringatúra

2013.május 25-26-án immár 20.alkalommal pattantunk nyeregbe és vettük a nyakunkba a Fertő tó menti kerékpárutat.
Délelőtt fél 10 után indult a vonatunk Győrből, és röpke egy óra alatt el is értünk Fertőszentmiklósra, majd a lepakolás valamint az indulás előtti szervezési feladatok után nekivágtunk a túrának. Az elején egy kicsit nehezen sikerült belelendülni, mert az egyik kislánynak sajnos rossz volt a biciklije és elég sokszor meg kellet állni. De miután túllendültünk a problémán simán ment mindent. Hamarosan megálltunk Podersdorfban, ahol kaptunk fél óra szabadidőt, lemehettünk a partra vagy a napsütéses időben sétálgatva vásárolhattunk magunknak fagyit.

Miután továbbindultunk, meg sem álltunk Neusiedl Am See-ig. Ott gyorsan lepakoltunk a biciklikről, elfoglaltuk a szobáinkat, és aki akart vehetett nassolni valót vagy frissítőt a szállás büféjében. Siettünk az esti misére az ottani templomba, előtte a kisebb fiúk kivételével lefürödtünk, hogy ezzel is felfrissítsük magunkat. Ők a jelek szerint nem fáradtak el, mert azonnal kértek egy labdát a házigazdától, és már mentek is focizni. Elindultunk a templomba, ám ki kellet hagynunk a misét, mert aznap – általunk nem ismert okok miatt - elmaradt. A hasa már mindenkinek kellően korgott, ezért gyorsan az étterem felé vettük az irányt, ahol egy nagyon segítőkész magyar pincér segítségével leadtuk a rendelést és megvacsoráztunk. Azután visszatértünk a szállásra és a takaródóig tartó beszélgetések után a fáradtságtól bedőltünk az ágyba.

Reggel ¾ 8 kor volt az ébresztő majd mentünk reggelizni. Mindenki dugig ette magát, hogy később le ne essünk a biciklikről az éhség miatt. Reggeli után összepakoltunk, elkészítettük az ilyenkor elmaradhatatlan csoportképet, és 10 óra körül elindult a csapat. Többszöri apró megállás után Ruston tartottunk egy hosszabb pihenőt, ahol mindenki evett valami finomat. A kerékpárutakon és a tómalmi erdőben való tekerést követően este értünk Sopronba, ahol jóízűen megvacsoráztunk.

Fáradtan indultunk vissza 1/2 8-kor Győrbe, azonban szerintem mindenki nagyon jól érezte magát és büszke volt arra, hogy teljesítette a 120 km-es távot.
Hazafelé a vonaton teljesen egyetértettünk abban, hogy várjuk a következő bringatúrát.

Reider Dóra 11.N

További képek a galériában!