28. Fertő tó kerülő bicajtúra

A Fertő tó, németül Neusiedler See, Magyarország északnyugati határa mentén, Sopron közelében található. A Fertő Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize és a Fertő-táj illetve a tó is a világörökség része.

Ennek a csodálatos természeti adottságokkal bíró területnek a látnivalóival, már a sokadszor találkozhattunk. A 28. alkalmat számláló Fertő tó kerülő bicajtúránk döcögősen indult, mert rögtön az út elején egy defekt hátráltatta csapatunkat. Miután aztán ismét lelket leheltünk a sérült bringába, tovább indultunk Podersdorf felé. A kellemes őszi napsütéses időben az erős szembeszél igazán próbára tette izmainkat, azonban kitartásból jelesre vizsgázva, időben, de persze mindannyian nagyon fáradtan érkeztünk a szállásra. Szobáink elfoglalása után kezdődhetett a jól megérdemelt pihenés. Egy kis lazítás után gyalog indultunk a szállásunknak helyet adó kisváros, Nezsider római katolikus templomába, hogy az esti szentmise részesei lehessünk. Lélekben megerősödve, de egyre éhesebben szaporáztuk lépteinket a település egyik hangulatos étterme felé, ahol már „törzsvendégként” fogadtak bennünket. Kimerülten, de annál nagyobb étvággyal elfogyasszuk a vacsoránkat, amely a legtöbbünk esetében egy finom pizza volt. Visszaérve a szállásra, az élményekkel gazdag napunk vége előtt hosszas beszélgetések, viccelődések után jólesett az pihenés, alvás.

A másnap reggelt Péter bácsi csicsergő hangja jelentette, majd a tisztálkodás és egy bőséges reggeli után kezdődhetett egy újabb izgalmas nap. A Fertő borvidékén átívelő utunk során, a szőlőben szüretelő emberek vidám hangulata is tovább fokozta jókedvünket, amelyet a változatosság kedvéért déliesre forduló folyamatos – de már kicsit gyengébb - szembeszél, meg persze a Sopron irányába tartó sokszor alattomosan emelkedő aszfaltcsík akart megtépázni. De persze sikertelenül. Minden hátráltató körülményt legyőzve beérkeztünk Sopronba, ahol elsősorban a palacsintázási és pizzázási lehetőség érdekelt minket és nem a város szépsége. Ezzel a kellemes uzsonnával lett igazán „kerek” a bringatúra. A következő és egyben utolsó célpont a soproni vasútállomás volt. Ott egy kis várakozás után a bicajok vagonra történő felpakolása következett, ezután pedig a hazáig tartó jó hangulatú beszélgetések és nevetgélések színesítették az utazásunkat.

Egy biztos, illetve több minden: az út fárasztó volt, de rendkívül élvezetes, a jó társaság pedig adott volt! Persze, hogy tavasszal újra nyeregbe pattanunk!

Hegyi Lujzi, Kiss Dorka, Imre Laura
8.H osztály