Giczi Balázs 12.H osztályos diákunk nagy sikerű koncertet adott a Bazilikában

2014. április 25-én, pénteken csodálatos zenei élményben lehetett részünk. Giczi Balázs, 12.H osztályos, végzős diákunk orgonahangversenyére gyűltünk össze a Bazilikában. Balázs ezzel a lehetőséggel tudott búcsúzni iskolájától, s kedvére és valamennyiünk örömére játszott nekünk.

Giczi Balázst bizonyára valamennyien ismerjük a Prohászkában, hisz az elmúlt hat évben számtalan irodalmi műsor, s szinte valamennyi közös szentmise alkalmával szolgálta hangszertudásával közösségünket. Azért pár dolgot szeretnék elmesélni Róla.
Hároméves korában már több, mint 50 éneket tudott, ezek voltak első zenei élményei.
Mikor iskolás lett, szülei beíratták a zeneiskolába: hat évig zongorázott, egy évig furulyázott, hat évig fuvolázott és második éve harsonán játszik.
Az orgona közelébe tízévesen került a szentiváni templomban. Fülöp Ferenc, az akkori kántor rendszeresen tanította Balázst a vasárnap délelőtti két mise között.
Majd elvégezte az egyházmegyei kántorképzőt.
Jelenleg orgonistája a szentiváni, a győri bencés és a bakonyszentlászlói templomoknak.
A prohászkás tanulmányok mellett felvételt nyert a Richter János Zenei Szakközépiskolába, orgona szakra. Most ott is végzős diák.
Az országos orgonaversenyen 3. helyezett ért el.
Balázs elmondása szerint az orgonazene olyan tudomány, amit nagyon sokat kell gyakorolni, és mivel orgonája nincs mindenkinek otthon, ezért a tanulás templomhoz kötött. Nem könnyű hideg téli estéken, iskola és tanulás után a templomba menni, és fagyos kézzel nyomni a billentyűket.
Mivel Balázsnak szabad bejárása van a szentiváni templomba, így ha nem hagyja nyugodni egy darab, akár éjszaka is képes elmenni és gyakorolni.
Orgonált már a győri, a pannonhalmi, a pécsi, az esztergomi és az egri székesegyházakban, de játszott már több külföldi orgonán is. pl. a bécsi Szent István bazilikában, a melki Péter- Pál bencés templomban és több prágai és svájci templomban.
Hogy miért, hogyan tanulja meg épp ezeket a darabokat? A többségét nem tudja Balázs pontosan megindokolni. Hallja őket, megtetszenek, vagy éppen ez a tananyag, ezért megtanulja. Sok Bach-darabot játszik, szereti Franckot, Lübecket, Guilmant-t, de nem mondaná, hogy lenne kedvenc zeneszerzője.

A koncert fergeteges tapssal, az Igazgató Atya elismerő és Balázs köszönő szavaival zárult. Azt hiszem, örökre szívünkbe zártuk Balázst, s őszinte szívvel kívánjuk, hogy boldog és eredményes muzsikussá váljon Isten dicsőségére.

Horváth-Hutás Rita
osztályfőnök