Gyöngyvirágos találkozó

Egy-egy óvodai barátság, esemény emléke mindenkiben megmarad, de az, hogy egész csoport szeretne, újra együtt lenni ritkán fordul elő. Volt egy csoportunk 2009-2013-ig, akik már az első osztály után összejöttek, és minket is hívtak egyikük udvarára játszani. Eltelt négy év, és ismét felkerestek bennünket, hogy jó lenne újra együtt.

Egy péntek délután az óvoda udvarán találkoztunk. A gyerekek okosodtak, nagyot nőttek, de ugyanolyan mosolygósan, vidáman öleltek meg bennünket, mint régen. Felfedezték az újdonságokat, kutatták a régi játékokat, meséltek magukról, érdeklődtek az új gyerekekről. Az udvari játék után természetesen a csoportban folytatódott a rácsodálkozás, az akkor még nem létező galériára, berendezésre, és vidáman jelezték:
  • „Jaj, de kicsi ez a szék!”
  • „Vajon kié lett a jelük, a szekrényük?”
Egyikük rögtön rátalált mindenkori kedvenceire, a dínókra és mintha nem is telt volna el négy év, belemerült a játékba, szinte ott folytatta, ahol akkor befejezte.

A szülők is vidáman elevenítették fel emlékeiket és osztották meg iskolai élményeiket egymással.  Vannak olyan nagy családok, akinek jelenleg is jár gyermeke a „gyöngyvirág csoportba” és olyan is, aki a következő évben érkezik hozzánk. Az „öregek” elhozták a testvérkéket is. A közös játék öröme segítheti az ő beszokásukat is az óvodába.

Gyorsan eltelt a délután, és a búcsúzásnál volt, aki még maradt volna játszani, beszélgetni. A mosolyuk, a jókedvük, az örömük láttán talán Donászy Magda soraival jellemezhetnénk a gyermekek érzéseit:
 
Hej, de jó volt ide járni
Úgy-e bizony gyerekek?
Óvónéni, akárcsak az
Édesanyánk, szeretett.

Az akkori „Gyöngyvirágos” óvó nénik:
Takácsné Keszei Emőke
Virágné Bertalan Éva