Jubileumi zarándokút Mariazellben

Diákjaink, összesen 15 fő (7.H, 8.H, 10. és 11. osztályosok) két szülővel, egy nagyszülővel, tanárokkal (Botosné Mészáros Krisztina, Császári Ildikó és családja) kiegészülve vonatos jubileumi zarándokúton vettek részt Mariazellben 2013. szeptember 28-29-én. Az alkalmat Nagy Lajos királyunk mariazelli zarándoklatának 650 éves évfordulója szolgáltatta. Az Ő Istenanya iránti tisztelete és bőkezű adománya hozta létre a bazilikát, ahová évszázadok óta magyarok, osztrákok, horvátok és szlovének is nagy számban látogatnak el.

Több százan keltünk útra kora reggel az ország minden részéből, fiatalok és idősek egyaránt ebbe az ősi Mária-szentélybe, hogy országunkért és nemzetünkért könyörögjünk, továbbá hitünk megújulását kérjük a Hit Évében.  Ebben Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök úr volt segítségünkre, aki a vonatút alatt imáival, elmélkedéseivel, a bazilikában szentmisével, a Kálváriahegyen keresztút végzésével, és végül a templom körüli gyertyás körmenettel szolgálta lelkünk épülését.
A zarándoklat fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök úr volt, aki feleségével együtt részt vett a szentmisén, megkoszorúzta Mindszenty József hercegprímás egykori sírját, majd megtekintette a Nagy Lajos király által adományozott Szűz Mária képet a bazilika kincstárában. Az elnöki pár a keresztúton is a magyar csoporttal tartott. A védnöki szerepet Soltész Miklós, Szociális és Családügyi államtitkár látta el feleségével. Minisztériumának jóvoltából a katolikus iskolák tanulói kedvezményes áron utazhattak.

Ez az út mindannyiunk javára szolgált, amiért köszönet illeti a Misszió Tours Utazási Iroda munkatársait is a kiváló szervezésért.

Botosné Mészáros Krisztina
tanár

Panoráma a vonatablakból
Zarándokvonatunk a Semmering-hágón
Ünnepélyes bevonulásunk a Bazilikába
Püspöki szentmise a Bazilikában
Dr. Áder János és felesége a koszorúzás után
Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök
Nagy Lajos király kegyképe
Keresztút
Keresztútjárás
Bazilika látképe a Kálváriahegyről
Keresztút vége
Dr. Veres András, Budai László és Soltész Miklós a Kálváriahegyen
Látkép
X. stáció
Kálváriahegy
Zarándokaink egy csoportja
Kegyszobor a Bazilikában
Körmenet előtt a Bazilikában
Körmenet előtt a Kegyszobornál
Gyertyás körmenet