Kedves Munkatársaim, Szülők, Tanárok és Tanítványok!

Bizonyára mindenki értesült már arról, hogy augusztus elsejétől az iskola szolgálata helyett lelkipásztori szolgálatra kaptam megbízást Hegykőre. Éppen ezért e sorok által köszönöm meg Munkatársaim sokféle módon megnyilvánuló segítségét, bizalmát és irántam tanúsított jóindulatát. Köszönöm, hogy a szó legnemesebb értelmében megtapasztalhattam, hogy közös ügyet szolgálunk: a ránk bízottakért érzett felelősség kapcsol össze minket. Kérem, fogadják el – mintegy pedagógiai hitvallásomként – a majd kétezer évvel ezelőtt élt tanár, Quintilianus, mindannyiunk számára életre váltandó gondolatait:
 
A tanár tápláljon tanítványaival szemben atyai érzelmeket, és gondolja azt, hogy azok helyére lépett, akik a gyereket gondjaira bízták. Ő maga se hibázzon, de mások hibáit se nézze el. Szigorúsága ne legyen rideg, és nyájassága se legyen korlátlan, nehogy az egyik gyűlöletet, a másik lekicsinylést szüljön. Minél gyakrabban beszéljen arról, hogy mi a tisztességes és mi a jó; hiszen minél sűrűbben figyelmeztet, annál ritkábban fog büntetni. A legkevésbé se legyen indulatos, de ne hunyjon szemet a kijavítandó hibák felett sem. A tanításban egyszerűségre törekedjen, a munkához legyen türelme, legyen kitartó, de ne mértéktelen. Válaszoljon készségesen, ha kérdezik, máskor ő maga intézzen kérdéseket a diákokhoz. Ha tanítványai tudását értékeli, ne bánjon fukarul, se túl bőkezűen a dicséretekkel, mert az egyik elveszi a kedvüket a munkától, a másik elbizakodottá teszi őket. Ha rámutat a hibákra, ne nyers, és főleg ne sértő modorban tegye ezt; sokakat elriaszt ugyanis a tanulástól, hogy néhányan úgy dorgálnak, mintha gyűlöletből tennék.

A tanulók lelkére egyedül azt kötöm, hogy mind tanulmányaikat, mind tanáraikat szeressék, s ha nem is vér szerinti, de lelki szüleikként tiszteljék őket. Ez az alázat sokat segít a tanulásban, mert így szívesebben hallgatják az oktatót, hisznek a szavainak, s hozzá hasonlatossá akarnak válni; végül szíves örömest és jókedvvel fognak iskolába járni, nem fognak haragudni, ha kijavítják őket, örülnek, ha dicséretet kapnak, s iparkodni fognak, hogy mindinkább elnyerjék a tanár minél nagyobb szeretetét. Mert ahogy a tanár kötelessége, hogy oktasson, a tanulóé, hogy tanulékonynak mutatkozzék, másként egyik sem megy sokra a másik nélkül; mint ahogy az ember létrejötte is mindkét szülő nemzőképességének függvénye, s hiába hintesz magot, ha az előkészített talaj nem fogadja magába, úgy a szellem sem szökkenhet szárba a tudást nyújtó és a tudást befogadó összhangja nélkül.

E gondolatok jegyében köszönök el, s kívánok mindenkinek a vakáció napjaira üdítő pihenést és szeptemberben tettre kész újrakezdést.

Köszönettel és tisztelettel
Németh József
Győr, 2018. július 1.