Kedves Szülők és Diákjaink!

Hálásan köszönöm azt a szeretetáradatot, amivel megajándékozták prohászkás Szülőink és diákjaink beteg embertársainkat. Meghatottan figyeltem, ahogy napról napra érkeztek a gimnázium portájára a felajánlott ajándékok és csomagok. Elcsíptem pár olyan pillanatot is, amikor a gyerekek még egy utolsó búcsút intettek kedvenc kis játékuk után. Elképzelni sem lehet, mekkora emberszeretet él ezekben a kicsi emberpalántákban, s milyen nagy gyönyörűsége lehet az Úristennek az ilyen értékes kis teremtményeiben! Azt hiszem, szülőnek sem lehet ennél nagyobb büszkesége gyermeke iránt...
Az ajándékozás, amikor magunk elé helyezünk valakit, egy másik embert, és odaadjuk neki, ami nekünk van, tiszta szívből csak akkor történhet meg, ha Isten bennünk él. A szolgálatban csupa ilyen ember munkálkodott!

Az egyik hajnali misén hallottam, hogy az ember azért kapja a megpróbáltatásokat, a szenvedést, a terheket, hogy ezek által kitágítsa a szívét, alkalmassá tegye az igazi nagy ajándékok befogadására. Azt hiszem, rengeteg olyan emberrel találkoztunk kórházi látogatásunk során, akinek nyitva volt már a szíve az ajándékra. Jó volt nekik is elvinni az örömhírt, hogy „a harangjáték szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született.” Ez alkalommal a 9. N osztályból Kocsis Júlia Klára, Kovács Ágnes, Kovács Dóra, Popovic Leona és Tuba Benedek, a 11. N osztályból Tarbay Zsófia, Csizmazia Laura és Braunsteiner Virág örvendeztették meg a kórházi osztályok lakóit felkészült és igényes versmondásukkal, hangszeres játékkal és szereplésükkel. A gyerekekkel megénekeltük Jézus születését, verseket hívtunk elő a magyar irodalomból, énekeltünk a betegekkel szent és magasztos énekeket...

Külön köszönet Katona Bianka, volt prohászkás diákunk – előző osztályom egyik gyöngyszeme –  mézeskalács ajándékának, melyet felhívásunkra készített Bianka a barátaival. Köszönjük, hogy most is figyelemmel van egykori iskolája felé, gondos szeretetéért pedig áldja meg az Úr Őt és Szerettei életét is.

Csodálatosan összekészített csomagokat, édességet, gondos szeretetről árulkodó süteményeket, minden korosztálynak szóló könyveket, regényeket, meséket, kifestőket, színes ceruzákat, fejlesztő társasjátékokat, plüssfigurákat és játékokat küldtek a kedves prohászkás családok. Hiszem, hogy szebb lesz karácsonyuk fénye, messzebb világít, képes lesz bevilágítani és eltörölni a sötétséget. A betegek arcán pedig egy időre a szeretet mosolyt rajzolt, és ennél nagyobb eredménye nem is lehet küldetésünknek. Azzal búcsúztunk, hogy farsang idején érkezünk legközelebb, s igyekezni fogunk elkergetni a telet, ami idén egyébként még rejtegeti igazi arcát.

Áldott, kegyelmekben gazdag ünnepet, boldog karácsonyt kívánok szeretetszolgálatunk minden résztvevőjének.

Horváth-Hutás Rita
tanárnő
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
Dsida Jenő