Kis kaland a Cuha-szurdokban

Az idei tavassal, mivel a tél nagyon száraz volt, mindenki epedve várta a frissítő esőt. Ami meg is érkezett, épp az osztálykirándulásunk előtt két nappal.

Nem lett volna ennek semmi jelentősége, ha nem épp a Cuha csodálatos szurdokát választjuk a kirándulás helyszínéül. Izgatottan tanakodtunk a szakadó esős hétfőt követő kedden: vajon járható-e a szurdok, mekkora a sár, át tudunk-e kelni a gázlókon, mekkora a sodrás...? Megfontolva a pro-kontra érveket, úgy döntöttünk, nem hagyjuk ki ezt a kalandot, és- bár csak 18-an a 28-ból- felszálltunk a 7.25-ös „Bakonyexpresszre”. Útközben már gyanús volt, hogy ragyogó időnk lesz. Csodálatosan sütött a nap, a fiatal levelek át jövő fény puha és tiszta volt, mint a levegő és a víz a patakban. Vinyén a hűvös, nagyon tiszta erdei levegőt élvezve vágtunk neki az útnak nagy lendülettel Porva felé, egészen az első gázlóig.

Itt megtorpanva, fontolgatva a lehetőségeket, különféle megoldások születtek. A víz nem volt már olyan mély, hogy vissza kelljen fordulni, de olyan sekély sem, hogy egyszerű legyen az átkelés. Pont jó! Azok, akik bíztak vízhatlan cipőjükben, magabiztosan átgázoltak. Volt, aki kevésbé vízálló lábbelijében a szökkenős módszert preferálta, három ugrással és csuromvizes zokniban átjutott. A külön utasok, gondosan ügyelve, hogy ne készüljön fénykép kreatív megoldásaikról, más átkelőhelyeket kerestek. Volt, aki botjára támaszkodott. És volt, aki cipő-zokni nélkül mezítláb gázolt át a kellemesen hűvös habokon. Olyan is volt, aki fontosnak tartotta, hogy segítsen a többieknek, az útászok csapata nem egyszer emelt az átkelést segítő fatörzseket a vízbe... Nagyon vicces és érdekes volt látni, ki mit választ a 9 gázlónál...

Nem túl gyorsan haladtunk, ám annál jobban szórakoztunk. Megnéztük a vasútvonal nevezetes hídját felülről is, kis botanikaórát is tartottunk közben és végül megérkeztünk a porvai állomásra. Itt vonatra szálltunk, majd Vinyén leszállva megrendeltük medvehagymás tönkölybúza lángosainkat a híres Vinye.hu műintézményben. Volt még időnk a vizezésre, zokni-és bakancsszárításra, beszélgetésre, sétálásra, pihenésre is a Kőpince-forrásnál. Végül az ország egyik legszebb vasútvonalán, a híres virágszedős vonattal haza is jutottunk. Nagy butaság lett volna kihagyni!
 
Kategória: