Lelkigyakorlaton a 9.N osztály

Tarjánpusztán, a Szent Benedek vendégházban és kertjében tartottuk lelkigyakorlatunkat Szalóky Albert bencés atya, győrszentiváni plébános vezetésével.
A komoly témákat (kamaszkor, kapcsolat a szülőkkel és egymással, tanulás) három részre tagolva fejtette ki Albert atya – a legtanulságosabb összefoglalót az eső miatt az épületben kellett tartanunk.
Ezután tűzrakás, szalonnasütés következett, persze már napsütésben, mialatt az atya Győrújbarátra ment megáldani a motorokat (a szokásos motoros találkozó!). Visszatérve gitárral kísérte bátortalan énekeinket (a gyakorlatlanoknak kicsit nehezek voltak a dallamok) az imaórán.
A délután hátralévő részét hol komoly, hol vidám beszélgetések, foci, játék töltötték ki. A jó hangulat hazafelé is kitartott.
Köszönjük Tálos János tanár úrnak, hogy velünk töltötte a napot! Reméljük, a jövő tanévben is visszatérünk Tarjánpusztára Albert atyával!
 

Kategória: