A második évfolyam Agostyánban járt

A május elejére tervezett utunkat elmosta az eső, ezért május utolsó hetében pótoltuk be a kirándulást.

A két második osztály együtt kelt útra, hogy felfedezze a Tatától körülbelül öt kilométerre levő, erdős vidéken elhelyezkedő ökofalut. Busszal utaztunk, ami már önmagában egy jó kis mókának ígérkezett a gyerekeknek. Kora délelőtt értük el úticélunkat, ahol egy pedagógus-idegenvezető kísért végig bennünket a különböző helyszíneken. A tiszta levegőjű, madárdalos erdőben érdekességeket fedezhettünk fel. Sok állattal találkozhattunk, láthattunk kismalacokat, kecskéket, lovakat, kutyákat és, ami a legérdekesebbnek bizonyult, egy pár hetes őzikét dédelgethettünk. Minden gyermek szívesen simogatta az aranyos kisállatokat, és volt olyan bátor jelentkező, aki szőrén ülte meg a lovat. A séta folyamán idegenvezetőnk érdekesebbnél érdekesebb gyógynövényekkel ismertetett meg bennünket, melyeket nemcsak a szemünkkel és orrunkkal „kóstolhattunk meg”, de finom teát is készítettek nekünk a tízórai mellé. Néhányan a hazafelé tartó útra is megtöltötték kulacsukat az itallal. Az evés-ivás után egy hatalmas dombra mászhattunk fel, ahonnan a gyerekek fáradhatatlanul, nagy örömmel gurultak le a völgybe. A faluban dolgozó Imre bácsi segítségével egy kisebb erdei kilátót is sikerült felfedeznünk. Tízig sem kellett elszámolni és az összes gyermek már fentről integetett nekünk. Mikor mindenki kellőképpen elfáradt, kézműves foglalkozáson vettünk rész. Kukoricacsuhéból készítettünk egy igazán ötletes szitakötőt. Hogy miért éppen azt? A gyerekekkel mi már tudjuk a választ, de nem árulom el a megoldást. Érdemes megnézni, hogy a szitakötőkről mit is tudunk és miért olyan érdekes ebben a világban, ahol nagyon gyorsan tűnnek el és tűntek el fajok. Közben az erőtől duzzadó fiúk vizet húztak a kútból és vendéglátóinknak segédkeztek ebben a nem könnyű munkában. Ugyanis a faluban nincs vezetékes ivóvíz, csatornahálózat és villany sem. Az áramot napenergiával termelik, és az illemhely is olyan, mint sok-sok tíz évvel ezelőtt.  Megtekinthettünk egy vályogházat, amit saját kezűleg épített a falu. A sétánk interaktívnak bizonyult, mert kísérőnk állandóan kérdésekkel bombázta a gyerekeket. Voltak, akik nagyon ügyesen „kiálltak minden próbát”. Legutolsó állomásunk a park egyik jellegzetes épület volt, egy kőtemplom, amit különleges, egyedi fejfás temetkezési hely ölel körül.

A nap végén fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza. A gyerekek sokat láttak, tapasztaltak, és friss, tiszta levegőn töltekezhettek az utolsó tanítási napokra. A legnagyobb örömünk az volt, hogy a legügyesebb kisfiú a remek válaszaiért és helytállásáért az „erdei pirospontjait” beválthatta egy egyhetes ökotáborra, ahova barátjával együtt érkezhet.

Hogy mi volt a tanulság a gyermekek részére, ezt ők tudnák megfogalmazni, arról, hogy jól érezték magukat a képek beszélnek. De mi, felnőttek elgondolkoztunk azon, hogy mi az, amink van és a miénk; és mi az, amit veszélyeztetünk, illetve el is veszíthetünk. A műanyag palackokat haza kellet hoznunk, és én az áruházban ma már nem kértem nejlonzacskót. Tégy te is így!

Horváthné Rácz Éva
tanító

 

Kategória: