Nyílt nap az óvodában

KEDVES SZÜLŐK!

 

Sok szeretettel várjuk a leendő óvodásaink jelentkezését a 2021/2022-es nevelési évre!

 

         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Óvodánk a köznevelési rendszer legalsó láncszemeként azt a nevelést vállalja, ami a később kibontakozó hívő élet alapját képezi, továbbá a keresztény családok igényét teljesíti.

Programunk hangsúlyt fektet a keresztény emberi értékekre, erkölcsi nevelésre, kultúrára, a hagyományok megismerésére, és megértésére, a szeretetre épülő, pozitív lelkesedésből fakadó magatartásformák kialakítására. Nevelésünk az otthoni nevelés kiegészítőjeként a családok egymást megismerő közösséggé formálódását szorgalmazza, melyeket a közös együtt játszásban, ünneplésben, a kirándulások alkalmával valósítunk meg.

A szülők és az óvodapedagógusok egymást segítő, megbecsülő nevelőpartnerként együttműködnek annak érdekében, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, és kiegyensúlyozott felnőtté válhassanak.

 

A márciusi nyílt napot sajnos, a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedések miatt nem tudjuk megszervezni.

Jelentkezési lap személyesen kérhető az óvodánkban, melynek leadási határideje 2021. március 10. 

A beiratkozás április második felében várható, melynek pontos idejét és módját a honlapon jelezzük.

Az óvodánk iránt érdeklődő családokat szeretettel várjuk egy óvodabejárásra a kisfilm megnézésével. Kérem indításhoz kattintson a következő képre.

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

Virágné Bertalan Éva
óvodavezető
e-mail: viragne.eva@prohaszkagyor.hu
telefonszám: 06/96 510-387

 

Kategória: