Prohászkás diákok sítábora Gosau síparadicsomában

Niederland Zsófia és Horváth-Hutás Rita tanárnők nagy örömünkre hagyományteremtő szándékkal sítábort szerveztek számunkra az idei tanévben. Már nagyon izgatottan vártuk az indulást, többször is egyeztettünk a részletekről. Sokan közülünk kezdőként jelentkeztek a táborba, hiszen tanáraink biztosítottak arról, hogy jól felkészült oktató foglalkozik majd velünk a táborozás ideje alatt. Ez így is történt! A tanárnők munkáját több felnőtt kísérő is segítette: iskolánkból Hoffmann Anikó tanárnő, Zsófi néni testvére és barátai, valamint Rita néni férje, Tamás bácsi. Külön öröm volt számunkra, hogy egy volt prohászkás diák, Graf Miklós és szülei is csatlakoztak hozzánk.

Február 20-án, kedden reggel 8 óra után indultunk el. A buszból eleinte még elég álmosan tekintgettünk kifelé az ablakon, de aztán ahogy a hegyek közé érkeztünk, egészen varázslatos kép tárult elénk, az örök hó birodalma, ahogy azt földrajzból is tanultuk. Gosauban szálltunk meg, egy számunkra nagyon szép helyen. A síbusz a házunk előtt vett fel minket, és egészen a sípályákhoz vitt. Gosau idegenforgalma nagyon jelentős, hiszen a falu része a Dachstein West sírégiónak. Gosau Salzburg közelében terül el, egyik érdekessége, hogy eleinte a salzburgi kolostor szerzetesei lakták ezt a kis települést.

Az első napon nem síeltünk, hanem kényelmesen „bevettük” a szállást. Este már finom vacsora várt minket, aztán viszonylag időben sikerült lepihenni mindenkinek, hála tanáraink unszolásának. Másnap ugyanis komoly erőre, izommunkára és koncentrációra volt szükségünk. Reggelire aztán - mint minden nap elején - svédasztalos kínálat várt ránk. Ki-ki próbálta lehetősége szerint megtömni a pocakját, hogy elegendő legyen az energiája és ereje a következő étkezésig. A felvonókból ismét bámulatos volt a panoráma! A csapat az első naptól több csoportra oszlott, hogy mindenki kedve és főleg tudása szerint síelhessen. A kezdő csoport is szépen fejlődött. Egy sárospataki középiskolai tábor testnevelője segített a tanulóknak abban, hogy mindannyian elsajátíthassák a síelés alapjait. Megbirkóztunk a tányéros, a csákányos felvonókkal is. Közben persze igyekeztünk látni is, nem csak nézni...! A nap egyik fénypontja volt, amikor 1 óra körül a hegytetőn lévő egyik hütte hangulatos vendégszeretetét és főleg finom specialitásait élvezhettük. Minden nap kb. délután fél négyig síeltünk, aztán ismét síbuszokkal értünk vissza a szálláshelyre.

Az esti takarodót tanáraink este 10 órakor fújták meg, hogy másnap fel tudjunk kelni, és bírjuk a nap kihívásait. Az utolsó este kicsit hosszabbra nyúlt a beszélgetés, zenehallgatás ideje, lehetőségünk volt átbeszélgetni az elmúlt napok történéseit, vidám és kicsit riadt perceit is. Ezen az estén mindenki nagyon jól érezte magát, jókat nevettünk, és már most elhatároztuk, hogy jövőre is eljövünk, ha lesz rá lehetőség!

Az alábbi képgaléria segítségével talán sikerül honlapunk kedves látogatóinak betekintést kapni a tábor életébe és a természet csodáiba!
Reméljük, jövőre is hasonló szép élményekkel, a síelés és a mozgás örömével, a természet adta csodák megélésével gazdagodhat egy diákcsapat a Prohászkából.