Prohászkás sítábor kicsiknek és nagyoknak - Karintia gyöngyszeme visszavárt

Kerek jubileumhoz érkezett intézményünk családi sítábora. Iskolánk „újkori” történetének kezdetével egy időben – éppen 25 esztendeje – indultunk útnak első alkalommal, hogy tanítványaink és szüleik részvételével közösen hódítsuk meg a hegyvidékek havas lejtőinek varázslatos világát.
Az idei szezonban visszatértünk az osztrák-olasz határ közelében tavaly „felfedezett” karintiai síparadicsomba, Nassfeldbe, amely ezúttal is a tradicionális osztrák vendégszeretet és az olaszos életérzés különleges keverékének élményével ajándékozott meg bennünket. A 110 km hosszúságú, kiválóan karbantartott pályarendszer felett Holle anyó ezen a télen is szorgalmasan rázta a dunnáit. Ennek köszönhetően minden nap délelőtt friss hó fogadott minket.

A megérkezésünk napján az „első fecskék” a kora délutáni órákban „landoltak” a szálláshelyünkül szolgáló, hóborította falucskában, majd az idő előre haladtával egymás után gördültek be az autók az ez évi sítáborunkban résztvevő családokkal. Közöttük többen olyanokkal, akiket már visszatérő vendégként köszönthettünk.  A délután már a játék jegyében telt, főleg a tábor apraja merült el önfeledten a téli játékok csalogató világában. Örömmel nyugtáztuk azután, hogy az „esti harangszóra” minden szobát illetve apartmant sikerült belaknunk. Az első közös vacsoránkat követően egy rövid egyeztetés során megbeszéltük a következő napok menetrendjét, mindenki kézhez kapta a síbérletét, majd az est további részében a kötetlen beszélgetések során a „régiek” osztották meg előző évi élményeiket és tapasztalataikat az „újakkal”.

Az már az első két étkezésünk során tapasztalható volt, hogy vendéglátóink valóban változatos és rendkívül bőséges ellátással gondoskodnak rólunk. Reggelente azon túl, hogy fogyasztási korlát nélküli, büférendszerű ellátást biztosítottak számunkra, külön említést érdemel, hogy a pompás finomságok – tej, sajtok, joghurtok, sonkák, péksütemények, stb. - szinte kivétel nélkül a környékbeli termelők háztáji gazdaságaiból kerültek az asztalunkra. Visszaérkezve a napi síelésből pedig, minden este három lehetőség közül választhattunk, hogy ki mivel szeretné pótolni a nap folyamán elvesztett kalóriákat. Örömmel nyugtáztuk, hogy házigazdáink minden nap igazán kitettek magukért.

Reggelente a pályák elérését – a tavalyihoz hasonlóan – ezúttal is zökkenőmentessé tette, hogy a szállodánk ajtajában megálló, a csoportunk részére biztosított különjárati busz 4 – 5 perc alatt „repített” bennünket az Alpok leghosszabb kötélpályás felvonójának, a Tröpolachban található Millenium Expressnek a völgyállomásához. A nap indításaként mintegy 6 km-t utaztunk a kabinokban „ég és föld között” meseszép tájak díszleteinek ölelésében, míg végül 1.300 méter szintkülönbség leküzdése után 9 órára érkezhettünk meg a Kofelplatzra (legfelső állomásra).

A „hóközpontba” felérkezve mindennap két fő csoport alakult ki. A gyakorlottak és már több éves sítapasztalattal rendelkezők kisebb társaságokba szerveződve kezdték meg kalandozásaikat a minden nap friss hóval borított, remekül előkészített pályákon. A visszajelzések alapján óriási élményt jelentett elsőnek lecsúszni a frissen ratrakolt lejtőkön!

A kezdők és a majdnem kezdők – életkortól függetlenül - „margarétázással” és egy kis „sífogival”kezdték az első napot, majd ezt követően délelőttönként és délutánonként is egy másfél – másfél órás oktatáson vettek részt. Az alapok elsajátítását követően a tábor végére már a „kötelékgyakorlatok” kivitelezése sem jelentett akadályt. Nagy örömmel nyugtázhattuk, hogy végül minden újonc megkapta a „jogosítványát”. Persze volt, aki idén még csak a kék pályákra, de néhányan már egy fokozattal nehezebb terepen is kipróbálhatták tudásukat.

Minden napnak elengedhetetlen fejezete volt a „hüttézés”, amikor is a gőzgombócok elfogyasztása mellett osztottuk meg egymással a délelőtti élményeket, illetve egyeztettük a további terveket, hogy ki, melyik pályán és merre fog síelni, mikor lesz lehetőség a következő találkozásra, stb.

A hely különlegességéhez tartozik, hogy az olasz határ közelsége révén lehetőségünk volt arra is, hogy az egyik pálya végénél a „lecsatolást” követően átsétáljunk az Ausztriát és Olaszországot összekötő Naßfeldpaß aszfaltcsíkján, majd egy igazi olasz pizzával vagy kávéval tegyük fel a koronát a nap addig eltelt időszakára.

A délutánok befejezéseként két lehetőség kínálkozott visszajutni a völgyállomástól haza induló síbuszunkhoz. A kezdők vagy a fáradtabbak a kabinos lifttel közelíthették meg a buszmegállót, az igazán gyakorlottak pedig egy kb. 8 km-es pálya leküzdése végén érkezhettek meg ugyanoda. Mielőtt elhagytuk volna a Millenium Express alsó állomását, egy erre a célra kialakított számítógép és a síbérlete segítségével megnézhettük az adott napi lesíelt km-k hosszát. Ez főleg az ifjabb korosztály esetében bírt rendkívüli jelentőséggel...

A vacsoráig hátra lévő időben a nagyobbak szaunázással, baráti beszélgetésekkel, pihenéssel töltötték az időt, a gyerekek pedig a „soha nem elég” elve alapján különböző játékokkal szórakoztatták magukat.  Az utolsó estére vendéglátóink szerveztek nekünk egy kóstolással egybekötött gasztronómiai bemutatót, amelynek során ki – ki vásárolhatott az itthoniaknak a már megismert helyi finomságokból.

Nassfeld ezúttal is igazán jó választásnak bizonyult, hiszen valóban minden adott volt, ami ennek a varázslatos téli sportnak a szerelmeseit lázba hozza. 2016-ban nem véletlenül nyerte el a „Legjobb ausztriai családi síterep” kitüntetést.

A haza indulás napjának reggelére ismét bőséges hóesés köszöntött bennünket, így még nehezebb szívvel köszöntünk el házigazdáinktól.

Bízunk benne, hogy a következő síszezonban valóra válik, amit az egyik apuka mondott, mielőtt beült az autóba: „Jövőre veletek ugyanitt...!”

Marek Péter
testnevelő tanár