A projekt második évének feladatai és eredményei 2012 - 2013







Az észtországi találkozó témájához (Bevándorlás) kapcsolódó riportalanyokat a diákok még az előző tanév végén felkutatták, összeállították a kérdőíveket és elkészítették az interjúkat lengyel, szlovák, afrikai és kínai bevándorlókkal. Felvették a kapcsolatot a Lengyel Kisebbségi Önkormányzattal, akik készségesen meséltek történelmükről, feladataikról, a városban betöltött szerepükről.

A diákok elkészítették és megtanulták a bevándorlásról szóló prezentációikat az októberi észtországi találkozóra a Statisztikai Hivataltól kapott adatok és az interjúk alapján.

A tanulók a márciusban sorra került olaszországi találkozóra is prezentációkkal készültek, amelynek anyaga az országok közötti hasonlóságok voltak.

Témáink: Természetes vizeink, Európai Unió EDEN projektje, Kereszténység, Világörökség kincsei.

2013 januárjában a diákok és szülők cikkek formájában fotókkal illusztrálva írtak arról, hogy mit adott számukra a projekt, milyen élményekkel gazdagodtak. Ezek a Spanyolországban elkészítendő újságokba kerültek bele.

Februárban a résztvevők egy mondatban összegezték a projekt jelentőségét életükben. Ezek is a spanyolországi mobilitáson jutottak szerephez a „Comenius erdő” életre keltésénél.

Az olasz találkozó után a diákok a rajz, számítástechnika és angoltanárok segítségével megtervezték és kivitelezték a projekt búcsúajándékát, amely egy Rubik-kocka volt a projekt logójával.

A diákok kiválogatták és előhívatták a spanyolországi találkozón elkészülő újságokba szánt fotókat, és a cikkeket a megadott paramétereknek megfelelően megformázták.

A fotóversenyre beérkezett képek közül egy zsűri kiválasztotta az öt legjobbat, és a megadott méretben előhívattuk azokat.

Az áprilisi spanyol találkozó alatt hat vegyes nemzetiségű csoportban a tanulók az otthonról hozott cikkek és fényképek felhasználásával elkészítettek egy-egy magazint, amelyek összegezték átélt élményeiket, emlékeiket, és a projekt életüket alakító hatásait. Ezek nemcsak a projekt közös honlapján, de az iskolánk könyvtárában is olvashatóak papír formában.

Ugyanitt került sor a „Comenius erdő” elkészítésére is. A spanyolok az iskola aulájának falára még érkezésünk előtt felrajzolták a résztvevő országok egy-egy jellegzetes fáját. A tanulók faleveleket festettek, amelyre ráírták az itthon összegyűjtött gondolataikat a projektről.

A diákok és tanárok együtt elkészítettük, ill. összeválogattuk az iskola archívumából a 2013/14-es Comenius naptárhoz szükséges fotókat, és ezeket továbbítottuk az észt partneriskolánkhoz.

A diákok összeállítottak egy kvízt az egyes partnerországokhoz fűződő nevezetességekről, amely az iskolaújságunk, a Mustármag 2013. júniusi számában jelent meg.

A projekt végén iskolánk 80 diákja kitöltött egy 8 kérdésből álló kérdőívet, amelyben megnéztük, mennyit fejlődött a diákok ismerete a partnerországokról, és megszabadultak-e a sztereotípiáiktól. Ezeket továbbítottuk összegzésre.

A kétéves projekt eredményeit az iskola 2013 júniusában megjelent évkönyvében összegeztem.

Az angoltanárok és diákok közreműködésével összehasonlítottam, értékeltem a projekt elején és végén kitöltött kérdőívek eredményeit, és levontam a következtetéseket a projekt sikerességéről.

Minden egyes mobilitás után elkészült egy képekből álló visszaemlékezés diavetítés formájában, amely az angol abc sorrendjében került elrendezésre.

A külföldi utakról részletes beszámoló olvasható a Mustármag 2012. decemberi és 2013. júniusi számában is.

Botosné Mészáros Krisztina
koordinátor