Sítábor 2013. - Innsbruck

Kisbuszunkkal február 17-én hajnalban indultunk el Innsbruckba. Egy kb.7 órás út állt előttünk, amelynek során többnyire ködös, felhős idő vett körül bennünket. Az autóban már mindegyikünk nagyon várta, hogy odaérjünk. Aztán ahogy közeledtünk, az idő is úgy vált egyre barátságosabbá. Az út vége felé még a nap is kisütött.

Mi érkeztünk meg elsőként a csoportból, így a szobáinkat is hamar birtokba vehettük. Ezen a napon még nem síeltünk, inkább igyekeztünk „belakni” a szállodát, illetve fogadtuk az utánunk érkező csoporttársainkat.
Hétfőn a bőséges reggeli után elindultunk az Axamerre, ahol gyönyörű idő és tökéletes pályák vártak bennünket. Amikor megkaptuk a síbérleteket, felcsatoltunk és már mentünk is fel a hegyre. Szinte egész nap síeltünk, a pihenők során pedig az elmaradhatatlan hütték hangulatát élvezhettük.

Az egyik igazi sláger idén is az eredeti alpesi Germknödel volt, ami nem más, mint szilvalekvárral töltött gőzgombóc vanília öntetben, mákkal meghintve. Természetesen mi is ettünk ebből a finomságból.
Kedden a napi síelés után egy szánkótúra várt ránk. Miután megtanították nekünk a kanyarodás és fékezés technikáját, a pályafelügyelők szakaszosan indítottak bennünket és senkit nem engedtek nagyon felgyorsulni. A kb. 3-4 méter széles és végig kanyargós szánkópálya több mint 4 km(!) hosszú és számunkra nagyon gyors volt. Egyes szakaszain estünk-keltünk, de a kaland mindenkinek tetszett. Élményekkel gazdagodva értünk vissza a szállodába, ahol ezúttal is svédasztalos vacsora várt bennünket.

Vacsora után az este további részében a wellness részleget is meglátogattuk, ahol beltéri medence és egy kültéri jakuzzi illetve szauna állt rendelkezésünkre.
Szerdán egy síversenyt rendeztek a csoportunknak, ahol különböző kategóriákban lehetett indulni. Gyerekek és felnőttek egyaránt neveztek a versenyre. Az ügyes versenyzőknek és a pálya alján összegyűlt szurkolóink hangos biztatásának köszönhetően ismét egy remek programot tölthettünk együtt.

Csütörtökön a síelést és a vacsorát követően a konferenciateremben egy záró esten vettünk részt, ahol amellett, hogy felidéztük a szép emlékeket, nagyon sokat nevettünk.
Az utolsó napon voltak, akik a délelőttöt Innsbruck felfedezésével töltötték. Mi ezt már előzőleg megtettük, és nekünk a legjobban a város több pontjáról is jól látható síugró sánc tetszett a legjobban.
Mi ezt a napot is a sípályán töltöttük és igyekeztünk kihasználni az időt. Ezen a napon még arra is volt lehetőségünk, hogy a „mélyhósízést” is kipróbáljuk.
Visszaérkezve a szállodához berakodtunk a kisbuszba, és elindultunk hazafelé.

Biztosan jelentkezünk jövőre is!

Rózsás Míra és Baumgartner Félix (8.H)

Képek a galériában !

Kategória: