„Végül együtt voltunk Rómában”

Rövid útinapló és beszámolók végzős diákjaim visszaemlékezései alapján.
 
Egy évvel ezelőtt mertem egy nagyot álmodni, hogy végzős diákjaimmal a katolikus iskolában töltött évek befejezése közeledtén közösen jussunk el Rómába, katolikus egyházunk fővárosába, hogy - lassan felnőtt - tanulóink tisztán láthassák, honnan indultak és hová tartanak, hogy képesek legyenek megfogalmazni, mire szegődtek, mi mellett döntöttek akkor, amikor ezt az iskolát választották...
Mertünk nagyot álmodni akkor és annak ellenére, hogy forrásaink csekélyek voltak. Az Égiek meghallgattak minket, sok jóemberrel találkoztam a pénzforrások megteremtése közben, és szépen minden kis mozaik a helyére került. A zarándoklatot az őszi szünetre terveztem, mely az utolsó szabadnak mondható idő  érettségi előtt álló fiataljaink életében. Így október 28-án, hétfőn felkerekedtünk a 12.N és 12.H osztállyal. Velünk jött iskolánk igazgatója Nagy Csaba tanár úr, aki kezdettől támogatásáról biztosított minket, Kaposi Gábor, a révfalui plébános atya, aki több ízben is tartott már lelkigyakorlatot a 12.H osztálynak, és aki római tartózkodásunk idején a zarándoklat lelki vezetője volt. Az atya két évet töltött tanulmányai folytán Rómában, s elmondása szerint feladatának is tartja, hogy amit ő ott kapott, azt kamatoztassa, s továbbadja másoknak. Hálásak vagyunk valamennyien a színes, gondosan megtervezett és megvalósított idegenvezetése minden részletéért. Továbbá elkísért minket férjem, illetve egyik diákunk szülői, Madai István és felesége, Ildikó, akik szintén komoly segítséget jelentettek az utazás előkészítése és megvalósítása során egyaránt.

Az első nap utazással telt, illetve az egymáshoz hangolódással. Gábor atya szavai nyomán mindenki megértette, hogy zarándoklatunk – akár az élet maga is – egymás elfogadása útitársul... Erre a mondatra sokszor visszatértünk... Egy magyar apácák által fenntartott zarándokházban szálltunk meg, ahol mosolygós és végtelenül kedves és szolgálatkész nővérek fogadtak minket. Kedden, a második napon korán keltünk, mert magyar misére mentünk, a Szent Péter Bazilika magyar kápolnájába. Csodálatos volt megélni ezt a különleges megtiszteltetést, hogy ennek a híres bazilikának van magyar kápolnája is. Ezt követően a csoport bepillanthatott a Római Magyar Intézetbe, amelynek tetejéről bámulatos kilátás nyílik a városra. A szerdai nap különlegessége a pápai auidencia volt. Egészen közelről köszönthettük Szent Péter utódját, Ferenc pápát. Majd természetesen felkerestük Róma kiemelt turisztikai látnivalóit. Csak párat felsorolva ilyen volt az Angyalvár, a Spanyol -lépcső, a Trevi – kút, Róma nagy terei Bernini és Borromini épületeivel. Az ókori Róma maradványinak láttán diákjaimnak számos történelmi ismeret elvenedett meg: az Angyalvár, a Forum Romanum, a Colosseum, a Circus Maximus, a Pantheon, a diadalívek és emlékoszlopok örök élmény. Csütörtökön a belvárosi séta során is számos gyönyörű építészeti megoldásban gyönyörködhettünk. Többek között megcsodáltuk a Gregoriana Egyetemet, eljuthattunk Szent Ágoston édesanyjának, Szent Mónikának a sírjához, ahol  Édesanyánkért imádkoztunk. Láttunk igazi olasz piacot, kipróbáltuk az olasz kávét, a finom fagylaltot, esténként pedig az olasz gasztonómia csodáit ízlelgettük. Pénteken ellátogattunk a falakon kívüli Szent Pál Bazilikához, térdelve imádkoztunk a Szent Lépcsőn, és bámulatba ejtett és meghatott valamennyiünket a Lateráni Bazilika.

Szombaton hálatelt szívvel indultunk el az örök városból. Az autóbuszban a szent olvasót közösen imádkozva köszöntük meg a Jóistennek, hogy ennyi csodában volt részünk. Hála az Úrnak, szerencsésen haza értünk. Köszönöm a kedves Szülőknek, hogy lehetővé tették diákjainknak, hogy részt vehessenek a zarándoklaton, és köszönjük minden kedves támogatónak jólelkű adományát. Isten áldja meg Valamennyiük életét és munkáját.

 
Végül pár rövid gondolat diákjaim írásaiból:
  • „Ennek a római útnak rengeteget köszönhetek. Egy olyan ajtót nyitott meg, amit még nem teljesen értek, de tudom, hogy jó úton haladok.
  • „Egészen közelről láthattuk a pápát, szinte karnyújtásnyira. Soha nem hittem, hogy ebben az élményben részem lehet...”
  • „Mélyebb hittel jöttem haza, mint ahogy elmentem...”
  • „Nagyon megfogott, amikor elénekeltük a himnuszt Szilveszter pápa sírjánál.”
  • „Úgy gondolom, hogy amúgy is egy különösen jó osztályom van, és egy kifejezetten öszetartó évfolyamom. Róma ehhez csak még inkább hozzáadott...”
  • „Megrendítően szép volt a közös mise a szállásunkon, melyet Gábor atya Mindenszentek ünnepén mutatott be. Együtt imádkozhattunk Szeretteinkért, akik már nincsenek velünk itt a földi létben...”
  • „Róma nem egy élmény, hanem élmények és a történelem tárháza...”
  • „A Szent Lépcsőn térden mentem fel, és minden lépcsőfokon egy-egy szerettemért, barátomért vagy ellenségemért imádkozhattam. Megrendített a jelenet, ahogyan mindenki imádkozott valakiért, és rengetegen voltunk...”
  • „A Piazza Navona szökőkútjai, a tér építészeti megoldásai lenyűgöztek. Ezzel soha nem lehet betelni...”

Azzal az ígérettel búcsúztunk, hogy az első érettségi találkozónkat itt, Rómában ünnepeljük. Egyszerűen „vissza kell térni ide. Soha nem lehet betelni ezzel a várossal...”

Horváth-Hutás Rita
tanárnő