Végzős diákjaink az érettségi küszöbén - vírus idején...

Az idei tanévben, ahogy most majdnem az egész világban sok minden tervet, elképzelést felülírt egy váratlanul érkezett jelenség, egy vírus. Talán sokak számára úgy tűnhet, hogy csak és kizárólag veszteséget kaptunk általa, hogy szegényebbek lettünk, hiszen annyi szép elképzelés, oly sok gondosan megtervezett részlet látszik most feleslegesnek. De hinnünk kell, hogy nem így van. Hinnünk kell, hogy Isten mindig a javunkat akarja, hogy most is figyel ránk, és a tenyerén hordoz. Igen, akkor is, ha végzős osztályaink, akiket 4 illetve 6 éven át kísértünk az érettségiig, most nem ballagnak a megszokott időben, nem állnak nekik sorfalat a fiatalabb társaik, nem kíséri őket orgonaillat, és nem vehetnek részt a ballagás olyan szép és megható szertartásán sem, pedig hányszor elképzelték, ahogy évről évre közelebb kerültek a stallumhoz a bazilikában, és nem tud együtt ünnepelni a nagy család, most minden szertefoszlani látszik.

Elkészültek a tablók, s ha végigvezetjük szemünket a végzős diákok tekintetén, akkor láthatjuk, hogy valamennyien egészséges és szép fiatalok, akik tudják, hogy honnan jöttek, de azt is, hogy merre tartanak, hogy mire születtek. Szép, tiszta tekintet valamennyi. S ha beleolvasunk azokba a kis írásokba, melyek már az online oktatás során születtek, tehát már a „veszteségek” ismeretében, akkor nyugodhatunk meg igazán. Házi feladat volt, hogy ballagási beszédet kell írni, betartva a hivatalos, szónoki beszéd előírásait. Diákjaink nem csak ennek a kritériumnak feleltek meg, de szebben és érettebben írtak, mint valaha. Ennél nagyobb örömet és szebb, megnyugtatóbb visszajelzést nem kaphattunk volna sem szülőként, sem pedagógusként, sem egy diáktárs szerepében.

Reméljük, hogy a vírus lecsengése után lesz módunk valóságosan is ünnepelni, nem csak így virtuálisan. De most arra kérünk minden kedves prohászkás szülőt, kollégáinkat és valamennyi diákunkat, hogy ünnepeljünk Velük együtt most így, és imáinkkal kérjük a Mindenhatót, hogy járjon közbe Értük, vigyázza lépteiket és gondolataikat. Nem a teljesség igényével, de lehetőség szerint minden fontosabb témát megemlít ez az alábbi kis összeállítás. Talán hosszúnak tűnik így első látásra, de szenteljünk rá egy kis időt! Érdemes.

Szabó György Lajos 12.N és Horváth-Hutás Rita 12.H osztályfőnökök

Íme a válogatás:
  • Megtanultam küzdeni és kitartónak lenni, megtanultam, hogy ha elesel, fel kell állni, és menni kell tovább, megtanultam, hogy nincs lehetetlen, megtanultam, hogy ne féljek segítséget kérni a társaimtól, akik a lelket tartották bennem, és fogták a kezem. Megtanultam, hogy tudni hatalom, és ahogy haladsz, úgy érzed, egyre kevesebbet tudsz. Megtanultam szeretni és bízni. Egy hatalmas köszönet tanáraimnak, akik megtanítottak a dolgok mögé is látni, és akik megmutatták, hogy ők is csak emberek. Köszönöm, hogy kinyitották a tudásom, és a látásmódom is formálták.
  • Szeretném megköszönni az iskola által nyújtott értékrendet is. Úgy érzem, fontos kiemelnem, hogy a Püspök úr, az iskola, az igazgató úr, tanáraink és a szülők kemény munkája révén sikerült eljutnunk Rómába. Életem végéig tartó gyönyörű emlékeket szereztem azon a zarándokúton, amiket biztosan el fogok mesélni az unokáimnak is. Egy kis koránkelésért cserébe pár méteres távolságból, testközelből láthattuk a Pápát.
  • A legelső közös, nagyobb élményünk az osztályommal a gólyabálunk volt kilencedikben. Gólyáknak és török gyerekeknek öltözve előadtuk a kis pár perces műsorunkat, majd mire észbe kaptunk volna, már ott tartottunk, hogy mi voltunk tizedikesek, és mi szerveztünk gólyabált a kilencedikeseknek.
  • Gyuri bácsi mindig fantasztikus osztálykirándulásokat szervezett, amit mindenki élvezett. Erdőket jártunk, közben növényekről és gombákról tanultunk… Az iskola életünk szerves részévé vált.
  • A ballagás az élet körforgásához tartozik. Kedves Tanáraink, ne felejtsék el, hogy Önök maradandót alkottak, hiszen tudásukból egy-egy darab most már bennünk él tovább. Nem csak a tananyagra gondolok, sokkal inkább azokra a dolgokra, amiket mi, diákok észrevétlenül szívtunk magunkba: az alázatot, az elköteleződést, a humort és azt, hogyan próbáljunk meg embernek maradni egy sokszor embertelen világban.
  • Márai Sándort többen is idézték: „Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemléled a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton halandó vándor mozdulata?”
  • Kedves Szüleink! Hálásak vagyunk féltő gondoskodásotokért, támogatásotokért és azért, hogy hittetek bennünk. Most kezdődik el igazán az életünk, de azért még szükségünk van a tapasztalataitokra, tanácsaitokra és féltő gondoskodásotokra.
  • Gyuri bácsi sokszor tépte a haját miattunk. Ilyenkor mi csak annyit kérdeztünk Tőle:
    - „Ugye azért szeret minket?” Mire Ő ugyan nem mindig válaszolt, de az arcán megjelenő mosoly mindent elárult.
  • A szüleim mellett a tanáraim adták az útlevelet a jó emberré válás útjához...Vártam ezt a napot azért is, hogy idézhessem kedvenc írónőmet, Leiner Laurát: „A digitális fotó ugyan nem sárgul el, de a régi barátságok igen. Vajon mindenkivel így történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon elmúlik minden, ha végzünk? Vagy erősebb a barátságunk, mint az épület, ami összezár minket?” Minden rajtunk múlik. 
  • Köszönjük tanárainknak fáradságos munkájukat, amivel segítettek minket valakivé válni. Sokszor előfordult, hogy nem voltunk a helyzet magaslatán, de soha nem hagyták, hogy sodorjon minket az ár. Mindig felkaroltak minket, és bármikor, bármiben számíthattunk Rájuk.
  • Most hogyan tovább? Ezt senki sem tudja, csak a Jóisten. Ami viszont biztos, hogy a mögöttünk álló gimnáziumi évek mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszanak, az itt megkötött barátságok és az iskola értékrendje biztosan segít majd nekünk az életben eligazodni a nehezebb időszakokban is.  
  • Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy számomra mi az elmúlt négy év lényege, akkor azt mondanám, hogy annak felismerése, hogy: „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” Hamvas Béla
  • Kassák Lajos így ír: „Aki elment, elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé soha nem mehet el tőlünk egészen.” Én ennek reményével és tudatával búcsúzom.
  • Szeretném kicsit feleleveníteni a két osztály közös történetét. Nem volt zökkenőmentes a kezdet. Aztán szép lassan elkezdett oldódni ez az ellentét. …Emlékszem a farsang megszervezése után tanáraink mennyire csodálták az összefogásunkat, hiszen erre nem nagyon volt korábban példa. Ettől kezdve a kapcsolatunk csak egyre javult. S aztán a következő lépés a római út volt. Rita néninek köszönhetően az évfolyam együtt tudott eljutni Rómába. Egy életre szóló és felejthetetlen élmény volt ez mindannyiunk életében. A közös utazás, a metrózás egy világvárosban, a sorban állások, a magyar mise, a pápai audiencia, a városnézések, megannyi emlék, amit együtt éltünk át. Hazatérésünk után nem sokkal máris a szalagavató következett… Úgy gondolom, a két osztály kapcsolata igazán példaértékű.
  • Kedves Tanáraink! Az ifjúság lázadó korszakában érdekessé tenni számunkra a tananyagot, megfelelő időben dicsérni és dorgálni, nem lehetett egyszerű feladat. Köszönet érte.
  • Részt vehettünk az iskolai szeretetszolgálat munkájában, és megéreztük, hogy milyen élmény másokon segíteni. A közösségi munka által is formálódtunk, és jobb emberré válhattunk. Köszönjük a lehetőséget.
  • Hálás vagyok minden itt megismert emberért, aki körülvett a gimnáziumban eltöltött évek alatt.
  • A két osztály végigjárta Rómát. Imádkozhattunk Édesanyánkért szent Mónika templomában, a Szent Lépcsőn térdelve értünk fel, s közben elmondhattuk kéréseinket Istennek.
  • A lelkigyakorlatok állandó helye Tarjánpuszta lett, ahol az atya segített felnyitni a szemünket, és még jobban megismerhettük egymást. Elkirándultunk többször is a Bakonyba, és három napot töltöttünk együtt Pénzesgyőrön is, ahol még közelebb kerültünk egymáshoz.
  • Nem lesz több közös osztálykirándulás, lelkigyakorlat, filmnézős délután és karácsonyi ajándékozás Rita néninél, aki már akkor hitt abban, hogy eljutunk Rómába, amikor még nem sokan. Azt gondolom, hogy sok mindenből kimaradtunk volna, ha nincs ilyen kitartó osztályfőnökünk.
  • Don Boso, a 12.H osztály védőszentje szavaival búcsúzom. „Légy vidám, tedd a jót, a verebeket pedig hagyd csiripelni!”
  • Hetedik után több napot Balatonszepezden töltöttünk, jártunk az Őrségben szintén hosszabb időre egy másik nyáron, a lelkigyakorlatot hol Budán, hol Sopronban, hol Győrújbaráton, hol egyszerűen Rómában töltöttük. Hiányozni fog mindez. És hiányozni fognak a közös előkészületeink az órák előtt, a tábla előtti másodfokú egyenletmegoldások, a labdázások a tanteremben. Hálás vagyok az Égnek.
  • Egy osztályt nem az tesz jó osztállyá, hogy össze vagyunk zárva, aztán megvagyunk egymással, hanem az együtt megélt közös élmények kovácsolnak minket össze.
  • Most itt állunk hat együtt eltöltött év után, és azt kell mondjam, hogy gyönyörű volt! Néha együtt sírtunk, de annál többet nevettünk.
  • Megtapasztalhattuk itt a Prohászkában az igazi gimis diákéveket. Számtalan programban vehettünk részt: lelkigyakorlatok, iskolai rekollekciók, híres emberek előadásai, gólyatábor, sítábor, vetélkedők, farsangi bál, koncertek és még sorolhatnám. Hála érte.
  • Jó társaságban hamar telik az idő. Ez talán közhelynek is tűnhet, de mi így éltük meg az elmúlt közös hat évet. Sokan közülünk tizenkettő, sőt olyan is akad, aki tizenöt évet, hiszen többen az óvodától ebbe az intézménybe járunk. Erős kötelék alakult ki közöttünk. 
  • Kedves itt maradó Diáktársaink! Becsüljétek meg az itt töltött időt, mert gyorsan elrepül, és öregbítsétek Ti is iskolánk jóhírét, ahogy mi is igyekeztünk az elmúlt évek alatt! S ne felejtsetek el minket, ahogy mi is őrizni fogunk Benneteket a szívünkben! Lélekben mi is örökre prohászkások maradunk. S ez már örökre összeköt minket.
     
Kategória: