Zarándoklat a Częstochowa-i Mária-kegyhelyre és Krakkóba

Édesanyánknál jártunk – Zarándoklat a Częstochowa-i magyar pálosok alapította Mária-kegyhelyre és Krakkóba (2015. június 22-25.)
„Boldog ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül!” (Zsolt. 84,6) Ezt az örömöt éreztük szívünkben, amikor elindultunk 16 diákunkkal a Misszió Tours szervezésében ötödik alkalommal megrendezésre került Fekete Madonna vonatos zarándokútra. Célunk nem turistáskodás volt, hanem lelki megújulás, amelyre időről időre rászorulunk. A szervezők továbbá célul tűzték ki összetartozásunk és a lengyel-magyar barátság ápolását is. Az előbbi megéléséhez hozzásegített minket, hogy a több mint 900 zarándok között az egész Kárpát-medence magyarsága képviseltette magát. A lengyeleket és magyarokat nagyon sok történelmi szál köti össze, így többek között Szent László, Szent Hedvig, Szent Kinga és Boldog Özséb alakja.

A zarándokok legfőbb vágyát, az Istennel való találkozást, a kegyhely kegyelmi kincséből való részesedést szolgálták a szentmisék, a rózsafüzér imádságok, a keresztút, a kiáltás (imádság a magyar nemzet lelki megújulásáért), az „Apel” (ima a lengyel népért), a gyertyás körmenet, a virrasztások, az elmélkedések, a zenés áhítatok és énekek.

Hazánkat egyházi és politikai szinten is a legmagasabb rangú vezetők képviselték. Így a Kegykápolnában Dr. Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét és imádkozta az Apel-t, míg a krakkói Szent II. János Pál Bazilikában Dr. Pápai Lajos megyéspüspök mondott homíliát, és adta át Szent László ereklyéjét Stanisław Dziwisz bíborosnak, a szent pápa volt személyi titkárának, és vette át tőle Szent Hedvig ereklyéjét. A zarándoklat fővédnöke kezdetektől fogva Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki velünk együtt vett részt a szentmiséken és járta a keresztutat. Ott volt még Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, akinek köszönhetően tanulóink a valós költség harmadáért utazhattak. A minisztérium jóvoltából az idei zarándoklat különlegessége volt még, hogy a hívekhez csatlakoztak gyermekvédelemben gondozottak, fogyatékossággal élők és katonák is. Magyarország varsói nagykövete és krakkói főkonzulasszonya is velünk imádkoztak.

A Kossuth Rádió június 25-én, csütörtökön a Szent II. János Pál Pápa Bazilikából közvetítette a déli harangszót, mialatt mi ugyanott az Úr Angyala imádságot énekeltük. Megindító volt átélni, hogy a harangszó összeköt bennünket az egész magyarsággal, és imánk a nemzetért szól.

Hálásak vagyunk a Misszió Tours-nak a professzionális szervezésért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának és iskolánk alapítványának anyagi támogatásáért. Köszönjük!

Nem bántuk meg, hogy részt vettünk ezen a zarándoklaton, sőt elhatároztuk, hogy a jövő évi krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra is elmegyünk, hogy Ferenc pápával és a föld minden részéről érkező fiatallal egymás kezét fogva hitünkben megerősödjünk. Reméljük, minél többen csatlakoztok még hozzánk!

Botosné Mészáros Krisztina
Császári Ildikó 
Kísérőtanárok
 
Zarándokló fiataljaink: 
7. H: Áder Bálint, Csernák Csenge, Horváth Boglárka, Nádasi Léna, Somogyi Dalma
8. H: Pihokker Judit
9. H/N: Babarczi Borbála, Balogh Róbert, Dombi Richárd, Gróz Katalin, Kovács Kinga, Somogyi Márk, Szédelyi Tamás Bence, Szikora Vanessza
11. H/N: Pihokker Dóra, Végh Fanni
 
A Jasna Góra-i katedrális 106 méter magas tornya
A Jasna Góra-i katedrális főoltára
A Jasna Góra-i katedrális orgonája
A Jasna Góra-i Szűzanya kegyképe
A kegykápolna egyik fala
A waweli székesegyház főoltára
A zarándokhely udvarán
Bevonulás a waweli székesegyházba
Bevonulás a waweli székesegyházba
Bíborosi mise a Kegykápolnában
Csoportkép a Szent II. János Pál Pápa Bazilika előtt
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Fényes-hegy szentélye és a pálosok kolostora felülnézetből
Kegykápolna bejárata
Kísérőtanárok
Közös program a Kordecki teremben
Közös program a Kordecki teremben
Közös program a Kordecki teremben
Közös program a Kordecki teremben
Közös program a Kordecki teremben
Közös program a Kordecki teremben
Lovagterem
Szent Hedvig sírja a waweli székesegyházban
Szent László ereklye elhelyezése a waweli székesegyházban
Szent László ereklye elhelyezése a waweli székesegyházban
Szent László és Szent Hedvig ereklyéje az oltáron
Szűz Mária sugárút
Ünnepélyes bevonulás a Fekete Madonna Kegykápolnába
Ünnepélyes felvonulás a Fényes-hegyre a Szűz Mária sugárúton
Ünnepélyes felvonulás a Fényes-hegyre a Szűz Mária sugárúton
Ünnepélyes felvonulás a Fényes-hegyre a Szűz Mária sugárúton
Ünnepélyes felvonulás a Fényes-hegyre a Szűz Mária sugárúton
Ünnepélyes felvonulás a Fényes-hegyre a Szűz Mária sugárúton
Ünnepélyes felvonulás a Fényes-hegyre a Szűz Mária sugárúton
Vidám zarándokok
Zarándokok a Szent II. János Pál Bazilikában, Krakkóban
Zarándokvonatunk Krakkóban
Kategória: