Gimnázium

Prohászkás sítábor kicsiknek és nagyoknak - Karintia gyöngyszeme visszavárt

Kerek jubileumhoz érkezett intézményünk családi sítábora. Iskolánk „újkori” történetének kezdetével egy időben – éppen 25 esztendeje – indultunk útnak első alkalommal, hogy tanítványaink és szüleik részvételével közösen hódítsuk meg a hegyvidékek havas lejtőinek varázslatos világát...
 

Szeretetszolgálat húsvét üzenetével

Kedves prohászkás Szülők, Diákok és Óvodások! Húsvét közeledtén – immár szokásos módon – ismét elindulunk a diákokkal a győri kórház gyermekosztályaira és az ápolási osztályokra, valamint a téti otthonba, hogy elvigyük az Ünnep üzenetét, hogy van remény, érkezik a világba a Fény, múlik a sötétség...

Prohászkás diákok sítábora Gosau síparadicsomában

Niederland Zsófia és Horváth-Hutás Rita tanárnők nagy örömünkre hagyományteremtő szándékkal sítábort szerveztek számunkra az idei tanévben. Már nagyon izgatottan vártuk az indulást, többször is egyeztettünk a részletekről. Sokan közülünk kezdőként jelentkeztek a táborba, hiszen tanáraink biztosítottak arról, hogy jól felkészült oktató foglalkozik majd velünk a táborozás ideje alatt...

Kedves prohászkás Szülők és Diákok, kedves Óvodások!

Február 7-én reggel ajándékokkal megrakott autókkal indultunk diákjaimmal szokásos farsangoló körútunkra, melynek első állomása idén is a győri kórház ápolási osztálya volt. Az idős és beteg embereket meghatotta  a gyermekek éneke és jókedve, mi pedig a nagy pelyhekben hulló hó láttán még nagyobb kedvvel énekeltük télkergető dalainkat. A tánc, a sok vers és ének – ha rövid időre is – feledtette velük a sok fájdalmat és a hétköznapok egyhangúságát.

Prohászka farsang 2018

Az idei gimnazista farsang témája a mesevilág volt. Az osztályok ebben az évben is kitettek magukért, s rendkívüli előadásokat láthattunk.
A győri Face Team, akrobatikus kosárlabda csapat is eljött iskolánkba egy meglepetés produkció erejéig mindenki nagy örömére, illetve a 11. évfolyam kisfilmje is fergetegesre sikeredett a visszajelzések alapján.

„...vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot.”

Kedves Szülők, Diákok és arany kis Óvodásaink! A farsangi időt járva ismét szeretetszolgálatra hívom kedves Mindnyájukat. A derű, a mosoly segít feledtetni a bút, a szenvedést. Arra buzdít minket, hogy meglássuk, van kiút, minden gondra létezik megoldás. Abban segít, hogy észre tudjuk venni, nem vagyunk egyedül, hiszen a minket oly nagyon szerető Isten minden nap küld felénk jeleket, embereket, bennünket, hogy FÉNYt vigyünk egymás életébe...

Ünnepi szentmise kápolnánk búcsúnapja, Vízkereszt alkalmából

2018. január 5-én, Kaposi Gábor atya, révfalui plébános, iskolánk hitoktatója tartott ünnepi szentmisét kápolnánk búcsúnapja, Vízkereszt alkalmából, az 5-12. évfolyamosok számára.
A szentmisét az óvodások éneke zárta, majd hagyományosan frissen sütött finom kalácsot kapott minden jelenlévő.

 

Adventi kirándulás Ausztriába

Még sötét volt december 16-án, amikor korán reggel autóbuszunkkal elindultunk Győrből. Az ülőhelyek pontosan ki voltak számolva, egy ülés sem maradt gazdátlanul. Első állomásunk Maria Schutz volt, ahol megnéztük a csodatévő forrásáról nevezetes nagyon szép barokk stílusú, kéttornyos templomot, amelyet az ausztriai Mária-kegyhelyek egyikeként tartanak számon. Aki akarta, megtölthette kis üvegét a főoltár mögött csörgedező forrásvízből...

Diákjaink nyomán a kórházakba is elérkezett karácsony örömének híre

Kedves prohászkás Szülők és Diákok! A 9.N osztály lelkes diákjainak - név szerint Bekő Csenge, Braunsteiner Virág, Csizmazia Laura, Illés Luca, Király Luca, Kőrös Fanni, Pongrácz Marietta, Szabó Réka, Tarbay Zsófia, Téringer Anna és  - és az Önök nagylelkű adományainak köszönhetően idén is megajándékoztuk szeretetünkkel és rengeteg hasznos és szép ajándékkal a nálunk gyengébbeket, beteg és szenvedő embertársainkat...

Advent a 9.H osztályban

December 9-én osztályfőnökünkkel, Jakab Gáborral és hittan tanárunkkal, Kaposi Gábor atyával Sopronban vettünk részt lelkinapon. Győrből vonattal mentünk Sopronba. Gábor atya az állomáson várt minket. A Szent György plébánia lett erre a napra az otthonunk. Ide érkezve először megbeszéltük a napirendet. A kápolnában kezdtük a lelki programot. Itt közösen imádkoztunk ráhangolódva a nap lehetőségeire...

Prohászka kori - 7.H

A koripálya közelségét kihasználva decemberben a dupla testnevelés órákat néhányszor a jégen töltöttük.
Előfordult, hogy az időjárás alakulása kétes volt, de ez nem riasztott el bennünket. Az osztály nagy részének volt saját korija, de persze volt lehetőség bérlésre is. Amikor jégre léptünk, voltak, akiknek egy kicsit nehezebben ment, de a végére aztán mindenki belejött...

Oldalak