Báli meghívó - 2019

Kedves Szülők! 2019-ben is megrendezzük az immáron hagyományos Prohászka Bált. Szeretettel várunk mindenkit egy vidám hangulatú, zenés-táncos szórakozásra az óvodához és az iskolához kötődő társaságban.
A helyszín a Széchenyi Egyetem étterme, a Széchenyi Étterem. Az este folyamán lehetőség nyílik egymás közvetlenebb megismerésére, valamint az óvónőkkel, tanárokkal való kötetlen beszélgetésre. Reméljük, ismét jó hangulatú estét tölthetünk el közösen...

Ünnepi szentmise kápolnánk búcsúnapja, Vízkereszt alkalmából

Január 4-én, pénteken 8 órakor Vlaj Márk atya a felső tagozatosoknak, majd 9 órakor Bognár István atya a gimnazistáknak mutatott be szentmisét iskolánk kápolnájában Vízkereszt ünnepe (kápolnánk búcsúnapja) alkalmából.
A misét, majd az ovisok énekét követően István atya megáldotta az ünnepi kalácsokat, amelyekből minden tanulónak jutott egy szelet.

Karácsonyi ünnepély

Idén a karácsonyi műsort iskolánkban a 12. évfolyam (az alsóbb évesek segítségével) adta elő.
A megemlékezés egy jó lehetőség volt arra, hogy a már jól ismert karácsonyi történetet mai szemmel láthassuk és megérthessük, mivel a színdarab korunkban játszódik, és számos, a mai embert érintő problémára hívja fel a figyelmet...

„... és a fény megérkezik”

Kedves prohászkás Szülők, kedves Diákjaink és Óvódásaink! A fenti idézet Nagy Gáspár, iskolánk himnuszának költője tollából származik, s maga a vers Udvardi Ezsébet művésznő siófoki tárlatának megnyitójára született. Udvardi Erzsébet többek között kápolnánk oltárképének alkotója. Sok közös vonás van a két művész között...

Családok éve - Erzsébet-karácsony 2018.

2018. december 20– án egy csodálatos jótékonysági koncert résztvevői lehettünk az Erzsébet – program keretében, melynek témája a Családok  éve, vagyis a családok támogatása volt. Ennek keretében számos híres előadóművész lépett fel családtagjaival, mint például a Király - testvérek, a Grillus - és az Eötvös - család, a Bolyki Brothers és a Parno Grats...
 

Luca nap az óvodában

Luca nap délelőttjén meghívást kaptunk az Általános Iskolába, hogy a Lucázók elmondják az óvodásoknak, hogy e jeles napon mire is kell odafigyelni, mit szabad, illetve nem szabad csinálni a nap folyamán. Nagyon tartalmas előadást láthattunk, hallhattunk, hiszen ehhez a naphoz nagyon sok szokás, hiedelem, jóslás, tiltás fűződik.

Oldalak